Az ÜgyfélSzolga
Van, akinek dezo, van, akinek Dévai Zoltán és olyan is van, akinek csak:
Az önéletrajzom helyett itt inkább szerepeljen a lényeg:
Alapvetően villamoskérnöknek indultam (BME Villanykar; Schönherz Kolesz). Valódi mérnöki tevékenységet pályafutásom elején, nagyjából 5 éven át végeztem. Sajnos azóta az a diplomám valószínűleg teljesen elavult, viszont a Schönherzes tapasztalatok és kapcsolatok sokkal időtállóbaknak bizonyultak.
Még szervizmérnökként kezdett érdekelni a marketing, amit akkoriban a Közgázon lehetett a legmagasabb szinten tanulni, így lettem másodszor is egyetemi hallgató. Időközben a Vezetés-Szervezés Tanszék némiképp eltérített az eredeti érdeklődésemtől, úgyhogy végülis náluk diplomáztam.
Az akkor éppen kialakulóban lévő telekommunikáció (korábban csak telefónia volt!) egyre gyorsuló fejlődése elragadott, így közvetlen közelről nézhettem végig a magyarországi adatátvitel megszületését, láthattam a kialakulóban lévő kereskedelmi internetszolgáltatások indulását.
Na, ja! Kiállításon kellett népszerűsíteni, bemutatni, hogy mi is ez az INTERNET. És megtettük, hogy kicsiny hazánk akkori teljes, 2Mega nemzetközi sávszélességének egyik felét (!) kivittük egy rendezvényre a Műcsarnokba. A másik felén a teljes egyetemi és kutatói szféra osztozott. Egy kicsit más volt még a sávszélesség igény…
A technológia iránti érdeklődésem a mai napig megmaradt, próbálom tartani a lépést, ha egyre nehezebben megy is.
Az utóbbi időben kezdett egységes gonolatrendszerré összeállni a fejemben mindaz a tapasztalat és ismeret, amit eddigi, különféle munkáim során szedegettem fel. Van ebben informatikával, távközléssel, szolgáltatásokkal és ügyfélszolgálattal kapcsolatos is. Végső soron mindennek a rendszerezése, írásba öntése iránti igényemből született ez a webhely.
További, nem titkolt cél, hogy hangsúlyozottan független tanácsadói tevékenységem esetleges vevői így is rám találhassanak.
Ennyit a “magam-mutogatásról”.
dezo


Hozzászólt : eredetileg:Frank Virág
Kedves Virág!
Utólagos engedelmeddel hozzászólásodat áttettem az Üzenő részbe.
Üdv: dezo
2006, Jun. 7. -- 11:20
Hozzászólt : Tóth Tamás
Szia!
Kaphatnék tőled egy emial címet. Régóta ismerlek látásból, még SCH-s időkből, de a KFKI-ban is beszéltünk. Látom, hogy Gödöllő környékén mozogsz. Mi újság van veled?
Üdv.:
Tóth Tamás
2007, Mar. 6. -- 23:08
Hozzászólt : HiA
Hello,
Valami gáz van a szervereden!
…
Érdemes lenne megnézni, foglalkozni vele…
Üdv, HiA
2007, Apr. 23. -- 14:34