Cherchez La Femme
Keresd a nőt!
- Vannak termékek és szolgáltatások, amiket nőknek címeznek, nekik szánnak.
- Aztán vannak olyanok, amiket nem nekik, sőt kifejezetten férfiaknak készítenek, mégis inkább nők vásárolják. Erre elég bizonyíték, ha megkérdezzük pár férfi ismerősünket, hogy ki szokta megvenni például a borotvahabjukat…
- Egy következő szint, vagy -ha úgy tetszik- újabb kategória az olyan vásárlói döntések, amiket ugyan nem a nők hoznak meg közvetlenül, de komoly befolyással bírnak a döntések meghozóinál. Erre (is) lehet jó példa a családok autóvásárlása.
Tehát látható, hogy a valós fogyasztói döntések egy igen jelentős részét lányok, asszonyok hozzák meg. Ennek felismerése nem új keletű, erről már régebben lehet hallani és olvasni.
Én csak egy újabb adalékkal szeretném mindezt kiegészíteni.
Mint azt tőlem már megszokhatta a drága, kedves olvasó, előszeretettel foglalkozom a vevői elégedettséggel és annak következményeivel. És pont ez az, amire itt is fel szeretném hívni a figyelmet.
Nem elég arra koncentrálni, hogy az ELSŐ döntést ki hozza meg, arra is érdemes figyelni, hogy ki az, akinek a véleményére adva fogja a vevő a KÖVETKEZŐ döntését meghozni, vagyis kinek az “ítéletén” fog múlni, hogy visszatérővé válik-e az adott fogyasztó.
Hogy itt se maradjunk példa nélkül, gondoljunk arra a férfi emberre, aki fodrászhoz megy (ő választ, jó pár befolyásoló tényező hatására, de maga hozza meg döntését), majd később élete párja is meglátja az eredményt. Ezesetben a szolgáltatónak nem csupán az adott vevő elégedettségét kell szemelőtt tartania, hanem bekerül a képbe annak PÁRJA is.
(Ha tetszik, tekinthetjük a dolgot úgy is, hogy jól tessenek átgondolni, hogy ki is a tényleges ügyfél…) Ugyanis ha a NŐ nem lesz elégedett, akkor bizony ez a vevő nem lesz visszatérő!
És természetesen mindez hasonló módon igaz az üzleti világra is. Nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a “valódi” ügyfelünk kilétével, és figyelemmel legyünk mindazok elégedettségére is, akiknek befolyásoló hatásuk lehet a későbbi vevői döntések meghozatalakor.
dezo

