Rendezvények…
A hét első felében Pollner Mester feldobott egy gondolatot a rendezvények szervezésével kapcsolatban:
Nem értem egyébként, hogy bármilyen „felülről” szervezett esemény, rendezvény (Golden Blog, Web 2.0. szimpózium, Internet Hungary) miért vált ki egyesekből kontrollálatlan indulatkitöréseket. Nem a kritikákra gondolok, hanem a reflexből való elutasításra, a szervezés jogának kétségbe vonására.
Nem tudok róla, hogy Magyarországon bárki is próbálkozott volna „alulról” konferenciát, versenyt, vagy bármi hasonlót szervezni. Akkor most ki elől is szívják el a levegőt a „hivatalos szervezők”?
Amikor olvastam, csak egy halvány egyetértés-féle volt bennem, de semmi konkrétumra nem gondoltam. Aztán tegnap egy hirtelen jött ötlettől vezérelve felhívtam a HTE (Hírközlési és informatikai Tudományos Egyesület) központi számát, hogy a soronkövetkező, 10. Távközlési és Informatikai Markeitng Fórum-ra jelentkezzek egy rövidke előadással az “Ügyfélevangelizmusról“. Jelentkezésemet nem tudták fogadni, ugyanis a rendezvény egészen egyszerűen érdektelenség miatt elmarad! Vagyis egy kedves hölgy pontosított a telefonban, hogy talán, esetleg, egy késő őszi időpontban lehet, hogy ismét megpróbálják megszervezni. Ugyan a hivatalos weblapon még nyoma sincs a halasztásnak, de ez nyilván csak a “publikációs csatorna lassúsága” miatt van így.
Nem ismerem azokat a háttérben működő érdekeket és esetleges ellentéteket, amik a szakmai társaságokat, illetve azok tagjait motiválják, csak egyszerűen sajnálom, ha egy jónak ígérkező rendezvény már a szervezés fázisában elhalálozik. Évente két-három nagyobb rendezvényre szeretek elmenni, mert van jópár olyan “kapcsolatom”, akikkel csak ezen alkalmakkor szoktam találkozni. Egy ilyen alkalommal most kevesebb lett. Ezek szerint változtatni kell a “networkingelő” szokásaimon?
dezo

